„Engem is vertek annak idején, mégis ember lett belőlem!”
„Nem lesz attól semmi baja, ha olykor-olykor meglegyintjük!”
„Így megtanulja majd, hogy…!”
A verés akár verbálisan, akár fizikálisan történjen, ártalmas, fájó, nyomot hagyó. Sokan azt mondják, nem verem a gyereket csak, ha rákényszerít. Néha odacsapok, de akkor már nagyon megérett a helyzet rá!
Mielőtt „kapott egyet” ötször szóltam neki, nem hallotta meg. Kénytelen voltam. Feleselt, csúnyán beszélt, pimasz volt, tiszteletlen volt.
A veréssel az a legfőbb baj, hogy nem jár „egyedül.” Ritka, hogy a gyereket csak egyszer ütik vagy alázzák meg. Erre a magatartásra általában rászoknak a szülők.
A verés gyors segítségnek tűnik, egyszerű megoldása egy pillanatnyi nehéz helyzetnek. Odacsapunk, és a gyerek inkább elhallgat, „jó lesz.” Nem kell annyit magyarázni, a lelkére beszélni, foglakozni vele.
Hosszútávon azonban szó sincs ilyesmiről, sőt a helyzet romlani fog. Eljön az az idő, amikor a verés sem segít!
Valójában se a szülő, se a gyerek nem lesz jól tőle, a verés nem oldja meg a helyzetet. Lehet, hogy tünetet kezel, de ebből senki nem tanul.
A szülőnek lelkiismeret-furdalása lesz, ha lesz, a gyerek pedig félni, szorongani fog.
Közösségben összeférhetetlen, másokat bántó, vagy épp ellenkezőleg rendkívül visszahúzódó gyerek válik belőle. Hosszútávon pedig beláthatatlan következményei lehetnek.
Ha tetszett a bejegyzés, kérlek, oszd meg másokkal! Ha van kedved, gyere és kövess a Facebookon, ahol további képeket, érdekes, humoros videókat, történeteket találsz, és Instagramon is személyesebb tartalomért!
