Babát várunk

„Doktornő, szégyellje magát, de nagyon!”

Kedves doktornő!

Valóban azt hittem, hogy kedves, noha soha nem találkoztunk azelőtt, hogy Önhöz látogattam volna terhességem nyolcadik hónapjában. Igen, hittem, hogy kedves, hiszen én magam nem adtam rá okot, hogy ne legyen az, nem voltam se bántó, se követelőző, se flegma, se olyan, aki jobban tudja.

Kivártam a sorom szépen, elmondtam, miért jöttem, azt is elmondtam, hogy akut problémával, és azt is, hogy alaposan utána telefonáltam jöhetek-e ebbe a kerületbe, ebbe az intézménybe. Azt mondták, persze, hiszen ide tartozom.

Miután elmondtam miért vagyok Önnél, azt kérdezte, hogy kerülök ide. Jártam-e már itt és egyáltalán, ÉS hogy képzelem, hogy Önhöz jövök, amikor sose látott azelőtt.

Persze mindezt olyan stílusban, hogy közben úgy éreztem magam, mintha legalábbis megöltem volna valakit és a rendőrségen faggatnának, miért tettem, amit tettem.
Nem értettem a helyzetet. Hiszen azt mondták a kollégái, hogy jó helyen járok, igaz nem a magánrendelésére jöttem, hanem egyszerű (sztk-s) ellátásra, de nem gondoltam volna, hogy ez baj…

Most már tudom, hogy igen.

Kérdezte, hogy Ön-e az orvosom, bár tudta jól, hogy nem. Azt is elmondtam, hogy a problémám hirtelen, egyik napról a másikra jelentkezett, és aggódom a babámért, ezért eljöttem egy korrekt terhes rendelésre. A nőgyógyászatra.

Annyi kérdést tett fel mindenről, de, hogy mi a baj, arról semmit. Nem akartunk közelebb kerülni a vizsgálathoz, miközben már nyeltem a könnyeim, valamiért, amiről a mai napig nem tudom, mi volt vele a baj. Bár most már talán sejtem…

Amikor huszadszorra vetette oda nekem, hogy válaszoljon már, feleljen végre, és én nem tudtam, mert már abban sem voltam biztos, fiú vagyok-e vagy lány, akkor ott elég lett.
Mondta ugyan, hogy na jó, akkor feküdjek fel, de én már nem voltam rá képes. Nem akartam, hogy Ön nézzen meg. Amúgy is izgultam, féltem, magától a vizsgálattól, és ott már Öntől is.

Haragudtam is, mert rettentően igazságtalannak éreztem a helyzetet, amibe belesodort. Hallottam, hogy sokakkal beszélnek csúnyán, kezelik le őket, még kismamaként is, de ezt soha nem gondoltam volna.

Nem jellemező rám, de elmenőben ki kellett, hogy adjam magamból, amit még szerintem senkinek nem mondtam azelőtt: szégyellje magát doktornő, hogy amiért valaki más felbosszantotta, vagy történt bármi, mielőtt velem találkozott, azt végül rajtam vezette le! Nem hiszem, hogy megérdemeltem. És becsaptam az ajtót, (kétszer is, mer elsőre kinyílt) hogy végre odakint elbőghessem magam.

Ma már tudom, hogy híre van a stílusának, nem voltam „kiváltságos” helyzetben. Nem bosszantották fel, nem bántották meg, egyszerűen Ön általában ilyen. Pedig az emberséges bánásmód mindenkinek kijár, hát még egy ennyire kiszolgáltatott helyzetben.

Ha tetszett a bejegyzés, kérlek, oszd meg másokkal! Ha van kedved, gyere és kövess a Facebookon, ahol további képeket, érdekes, humoros videókat, történeteket találsz, és Instagramon is személyesebb tartalomért!

(6) Hozzászólás

  1. Névtelen says:

    Talán, magánrendelésen más arcát mutatná

  2. Sylvia says:

    Jó cikk és sajnos igaz,, velem is már megtörtént, azt hiszik ezek a fehér köppenyesek ,hogy Istenek, pedig ugyanolyan halandók mint a többi ember

  3. jelemző

  4. Barbi says:

    Én ilyen emberek miatt nem járok nőgyógyászhoz.Inkább a halál.

  5. Éva says:

    Nagyon elszomorító.

  6. JÁNOS says:

    Sajnos és is ígyjártam járok folyamatosan a háziorvosnál.

Itt hozzászólhatsz