Mondják sokan, és ajánlják is, hogy nyugodtan kérjen az anyuka segítséget, ha kell, hiszen nem szégyen az, és természetesen szükséges is. Mindent egyedül nehéz elintézni, akkor miért kérjük sokan olyan ritkán?
Az egyik ok, és sajnos szomorú ok, amit több anyuka is elmondott, hogy egészen egyszerűen nincs kitől. Szülők, nagyszülők már nincsenek, vagy nagyon távol élnek, esetleg nem akarnak részt vállalni az unokák körüli teendőkből. Itt magát a helyzetet is meg kell emészteni, hogy míg a szomszédban vígan működik ilyen téren minden, addig máshol nem. És vajon miért nem akar nagymama és nagypapa részt venni mindabban a csodában, amit egy unoka jelent.
Egy másik ok, hogy a segítségért cserébe sok mindent el kell tűrni – mondja Orsi, akinek három gyermeke van.
„Szeretnék elmenni orvoshoz, hivatalos ügyeket intézni, ide azért nehéz kisbabával menni, de ha anyósomnak szólók, hogy segítsen, noha szívesen jön, mégis mindig megkapom, hogy nem elég tiszta a lakás, a gyerek sokat sír, és érzem, hogy ezt nekem szánja, hibásnak tart. Ha valami nincs elrakva azt is megjegyzi, noha azt mondja, nem azért…Hát miért? Akkor miért kell erről egyáltalán szót ejteni? Ráadásul ebben a lakásban szellőztetve sem volt egy ideje…
Egyszerűen mire elmegy én már kellőképpen szar anyának érzem magam, így inkább megoldom valahogy egyedül, de ritkán kérek segítséget tőle.
Noémi, úgy érzi, nem mindenki segít szívesen a családból, van aki számára ez szerinte teher. Már a kérés pillanatában érzi, éreztetik vele, hogy óriási szívességet tesznek azzal, ha bevállalják a gyereket néhány órára. Tételesen felsorolják mi mindenről kell ezért lemondaniuk, mekkora átszervezést igényel, hogy vigyáznak a csemetére.
„Valahogy elmúltak azok az idők, amikor ez természetes volt. Amikor az anyuka nem robotnak, gépnek számított, hanem érző embernek, aki képes elfáradni is akár, vagy ne adj isten, kikapcsolódna egy kicsit, – mondja Noémi.
Én ilyet már nem is merek mondani senkinek, mert – ahogy egy kedves ismerősöm mondta- neked ezekben az években a gyerek mellett a helyed, nem pedig a kávézóban. Hát ez a felfogás és ebből, köszönöm szépen, inkább nem kérek.
Enikő azt meséli, náluk laza a család, de nem abban az értelemben, ahogy neki segítség szempontjából jó lenne. Kicsi babával van otthon, és szinte mindig be-beugrik valaki, de nem azért, hogy esetleg segítsen (is), hanem egy kis dumcsira. Olyankor szívesen iszik egy kávét, egy kis üdítőt, persze rágcsálna is valamit, csak Noémi éppen zuhanyozni nem tud elmenni, mert a hívatlan vendéget is szóval kell tartania, aki élete minden problémáját éppen rá zúdítja. Csak az nem tűnik fel, hogy ő is segíthetne kicsit, ha már úgyis arra járt és beugrott „csak úgy.”
Éva szerencsés, mert náluk mindez remekül működik. A család örömét leli abban, ha segíthet, mert ezzel két dolgot is tesznek: segítenek Évának, akit nagyon szeretnek, és ezért szeretnék, ha lelkileg és fizikálisan rendben lenne, és időt töltenek a kicsivel, aki nemcsak édesanyja, de az egész család szem fénye.
„És ezt ők nemcsak másoknak mesélik egy összejövetelen vagy találkozások alkalmával, hanem valóban itt vannak, jönnek, egymásnak adják át a kilincset, kérdezik, mire van szükségem, mert a kis Ádám valóban az ő szemük fénye is!”
Mondják sokan, és ajánlják is, hogy nyugodtan kérjen az anyuka segítséget, ha kell, hiszen nem szégyen az, és természetesen szükséges is. Mindent egyedül nehéz elintézni, akkor miért kérjük sokan olyan ritkán?
Az egyik ok, és sajnos szomorú ok, amit több anyuka is elmondott, hogy egészen egyszerűen nincs kitől. Szülők, nagyszülők már nincsenek, vagy nagyon távol élnek, esetleg nem akarnak részt vállalni az unokák körüli teendőkből. Itt magát a helyzetet is meg kell emészteni, hogy míg a szomszédban vígan működik ilyen téren minden, addig máshol nem. És vajon miért nem akar nagymama és nagypapa részt venni mindabban a csodában, amit egy unoka jelent.
Egy másik ok, hogy a segítségért cserébe sok mindent el kell tűrni – mondja Orsi, akinek három gyermeke van.
„Szeretnék elmenni orvoshoz, hivatalos ügyeket intézni, ide azért nehéz kisbabával menni, de ha anyósomnak szólók, hogy segítsen, noha szívesen jön, mégis mindig megkapom, hogy nem elég tiszta a lakás, a gyerek sokat sír, és érzem, hogy ezt nekem szánja, hibásnak tart. Ha valami nincs elrakva azt is megjegyzi, noha azt mondja, nem azért…Hát miért? Akkor miért kell erről egyáltalán szót ejteni? Ráadásul ebben a lakásban szellőztetve sem volt egy ideje…
Egyszerűen mire elmegy én már kellőképpen szar anyának érzem magam, így inkább megoldom valahogy egyedül, de ritkán kérek segítséget tőle.
Noémi, úgy érzi, nem mindenki segít szívesen a családból, van aki számára ez szerinte teher. Már a kérés pillanatában érzi, éreztetik vele, hogy óriási szívességet tesznek azzal, ha bevállalják a gyereket néhány órára. Tételesen felsorolják mi mindenről kell ezért lemondaniuk, mekkora átszervezést igényel, hogy vigyáznak a csemetére.
„Valahogy elmúltak azok az idők, amikor a segítség természetes volt. Amikor az anyuka nem robotnak, gépnek számított, hanem érző embernek, aki képes elfáradni is akár, vagy ne adj isten, kikapcsolódna egy kicsit, – mondja Noémi.
Én ilyet már nem is merek mondani senkinek, mert – ahogy egy kedves ismerősöm mondta- neked ezekben az években a gyerek mellett a helyed, nem pedig a kávézóban. Hát ez a felfogás és ebből, köszönöm szépen, inkább nem kérek.
Enikő azt meséli, náluk laza a család, de nem abban az értelemben, ahogy neki segítség szempontjából jó lenne. Kicsi babával van otthon, és szinte mindig be-beugrik valaki, de nem azért, hogy esetleg segítsen (is), hanem egy kis dumcsira. Olyankor szívesen iszik egy kávét, egy kis üdítőt, persze rágcsálna is valamit, csak Noémi éppen zuhanyozni nem tud elmenni, mert a hívatlan vendéget is szóval kell tartania, aki élete minden problémáját éppen rá zúdítja. Csak az nem tűnik fel, hogy ő is segíthetne kicsit, ha már úgyis arra járt és beugrott „csak úgy.”
Éva szerencsés, mert náluk mindez remekül működik. A család örömét leli abban, ha segíthet, mert ezzel két dolgot is tesznek: segítenek Évának, akit nagyon szeretnek, és ezért szeretnék, ha lelkileg és fizikálisan rendben lenne, és időt töltenek a kicsivel, aki nemcsak édesanyja, de az egész család szem fénye.
„És ezt ők nemcsak másoknak mesélik egy összejövetelen vagy találkozások alkalmával, hanem valóban itt vannak, jönnek, egymásnak adják át a kilincset, kérdezik, mire van szükségem, mert a kis Ádám valóban az ő szemük fénye is!”
Ha tetszett a bejegyzés, kérlek, oszd meg másokkal! Ha van kedved, gyere és kövess a Facebookon, ahol további képeket, érdekes, humoros videókat, történeteket találsz, és Instagramon is személyesebb tartalomért!