Így év vége felé, sokféle gondolat jut az eszembe. Hiszen idén is annyi minden történt velünk. Megint tanultam tőletek. Megint több lettem általatok. Megint hoztam jó és rossz döntéseket, veletek kapcsolatban is. Szerettem volna, hogy ketten legyetek, hogy ott legyetek egymásnak mindig az életben. Mindig, akkor is, ha egyszer – remélem nagyon-nagyon sokára – mi már nem lehetünk mellettetek.
Elnézlek titeket, ahogy egyik pillanatban nevettek, a másikban világot megrendítő kérdéseken vesztek össze, de nagyon, és úgy megsértődtök a másikra, hogy ember legyen a talpán, aki kibogozza a szálakat. Ki látta meg előbb azt a macskát a sarkon? Ki nem volt ott, ahol felfedezni véltem a rendetlenséget, ki hagyta ott megint a tányért az asztalon, ki gurigázta le és hagyta a földön a vécépapírt. Ismerlek benneteket, ezekre a kérdésekre pontosan tudom a választ. Mégis sokszor megmosolyogtat, mennyi energiát fektettek abba, hogy elhitessétek velem, a másik volt az.
Látom, amikor elmentek egymás mellett és valaki biztosan odacsap, vagy csak kicsit odapöccint a másiknak, aztán azt mondja: de Anya, nem én kezdtem! Higgyétek el, mindig tudom, ki kezdte.
Látom azt is, mennyire összezártok, ha arról van szó, hogy nem nyomozok tovább ki kezdte, ki mondta először, ki hagyta ott, ki felejtette el, hanem kollektív büntit helyezek kilátásba. Akkor nagyon együtt vagytok. Hirtelen kis ellenségekből, tökéletes csapattá kovácsoldótok. És akkor láss csodát, megy minden, mint a karikacsapás. Egymást segítve pakoltok el, bíztatjátok a másikat, hogy csak így tovább, és azt mondjátok: anya, majd én megcsinálom helyette, nem probléma.
Tudom, hogy mennyire szeretitek egymást. De azt is tudom, hogy most még legalább ilyen fontos, hogy a másik kettővel többet, vagy ha nemszeretem kajáról van szó, kevesebbet kap valamiből a tányérjába, pár milivel több, vagy kevesebb került a poharába, másképp szóltam a másikhoz, kedvesebben vagy éppen szigorúbban. Oka volt.
Tudom, hogy sokszor a tesó a legnagyobb ellenség. Vannak helyzetek, amikor lehet bárki a másik oldalon, CSAK A TESÓ NE LEGYEN! Mert akkor éppen ő a csúnya…Majd kinövitek ezt is.
Mi felnőttek sem vagyunk tökéletesek. Mi is tanulunk. Sokat tanulunk tőletek, gyerekektől. Megocsátást, hiszen pillanatok alatt túlteszitek magatokat dolgokon, és úgy játszotok két perccel később, hogy jó rátok nézni. Vitakezelést, mert nincs az a cégvezető, akinek annyi konfliktushelyeztet kellene nap, mint nap megoldania, mint nekünk szülőknek. Türelmet, mert az nagyon kell, hiszen gyerekek vagytok még, és végtelen türelemre intetek bennünket. Lazaságot, mert itt a görcsösség csak ront a helyzeten. Nevetést, mert kevesen tudnak olyan jóízűen nevetni, mint ti gyerekek.
Őszinte szeretetet. Mert nagyon tudtok ám szeretni. Minket, egymást, másokat.
Ha tetszett a bejegyzés, kérlek, oszd meg másokkal! Ha van kedved, gyere és kövess a Facebookon, ahol további képeket, érdekes, humoros videókat, történeteket találsz, és Instagramon is személyesebb tartalomért!
