Eredmény(ek) 524 mutatása
Család Rólunk szól

"Ma is szerelmes vagyok a feleségembe"

Az az este, amikor először megláttam, az nem az az este volt, amit ő annak hitt. Mert én már jóval korábban láttam őt, egy másik estén, egy másik férfi oldalán. Akkoriban én magam sem voltam szingli, így azon kívül, hogy jól megjegyeztem őt magamnak, más nem történt, minthogy a szívembe zártam a mosolyát.     …

Rólunk szól

Anya kontra dackorszakos

Dobbant és csapkod, majd azt mondja: fúj! Pedig anya már a harmadik főzeléket üti össze. Nem volt jó a sütőtökkrém, sem a borsó, hogy a brokkolikrémről már ne is beszéljünk. Ezek egyvelege a kis dacos jóvoltából a konyhakövön várja, hogy jobb sora legyen. Nem lesz. És mi legyen helyettük? Nyilván túró-rudi.   Toporzékol, és azt …

Rólunk szól

Ez a helyzet most az óvodákban

Türelmes és türelmetlen szülők, mosolygós, sírós gyerekek. Fáradt, de kitartó óvónők. Sok választásuk persze nincs. Rajtuk, a dadusokon, az óvodai dolgozókon (is) a világ szeme, hiszen most még annál is többet vállalnak, mint egyébként. A vírushelyzet tőlük is megköveteli, hogy többet tegyenek, többet bírjanak, a felelősség pedig hatalmas. Nemcsak a gyerekekre, magukra és egymásra is …

Család Ovi Suli

Köhög a gyerek tartsa otthon, Anyuka!

-Baluka egész nap köhögött, Anyuka, tartsa otthon, legyen szíves! – Hogy-hogy köhögött? Otthon sohasem szokott! A szelektív köhögés általános jelenség. Úgy működik, hogy a gyermek kizárólag az intézményben köhög, otthon teljesen tünetmentes. A szülők elkerekedő szemekkel hallgatják a pedagógust, hogy most mégis mi ez? Baluka hírből sem tud köhögni.     Ha köhög a gyerek, …

Család

„Apuci, megtaláltam a sofőr bácsit Anya ágyában!”

Imádnivalóak, mégis kevesen képesek olyan kínos helyzetbe hozni bennünket, mint a saját csemetéink. Sokszor belepirulunk egy „jókor” odavetett, rendkívül őszinte megjegyzésbe. Szülők mesélnek most arról, milyen pironkodó helyzetekből kellett kivágniuk magukat szemük fénye jóvoltából.   „A gyerek tán 3-4 éves volt , amikor egyik éjjel az asszonnyal nagyban űzzük a malac sportot, halk zene, kis …

Család Rólunk szól

A határokat mindig a szülő húzza meg

A gyerekek mindent szeretnének. A közértben csokit, a játszótéren estig „lenni”, nem aludni egész éjjel, és begyűjteni a fellelhető összes játékot az országból. Sőt. Az egész világból. Otthonra. Délben vacsorázni, este reggelizni, főleg gumicukrot vagy semmit, télen pólóban, nyáron nagykabátban menni a szabadba. És egyáltalán úgy élni, akár egy kisgyerek. Teljesen igazuk van!   Hiszen …

Rólunk szól

Megérkeztek a varázslatos Disney – hangoskönyvek

Oroszlánkirály, Hófehérke és a hét törpe, A dzsungel könyve, Némó nyomában, Dumbo, Ariel és még sok-sok régi no, meg új Disney mesehős, most mind együtt érkezik hozzátok.   Nézzétek csak! IDE katt!     Amikor megkaptuk a Disney -csomagot, a kislányom teljesen lázba jött. A „mesélő doboz” egyből felkeltette a figyelmét. Szerettem volna megmutatni neki, hogy …

Rólunk szól

Az ölelés a titkos fegyverem

A számát se tudom, hányszor álltam kétségbeesetten, bizonytalanul, tele kérdésekkel a síró gyerekem mellett. Olyan kicsi volt még, olyan védtelen, én voltam arra hivatott, hogy megvédjem, hogy tudjam, mi a baj, de nem mindig ment.   Ne emeld fel, mert hozzászokik, ne menj be a szobájába se, majd elcsendesedik, ne érj hozzá, csak még jobban …

Család Rólunk szól

Egyetlen drága játék se pótolhatja a szülővel töltött időt

„Most kaptad azt a gyönyörű babaházat! Másnak ilyen biztos nincs! Hát, miért nem játszol vele?” „De szép ez a kisautó, ha nekem ilyen lett volna a Te korodban, mindig ezzel játszottam volna!”   A legmenőbb ruhák, a legdrágább játékok, a legklasszabb cipők, táskák, és ez sem elég? – értetlenkedik sokszor a szülő. De miért? Hiszen …