Család Ovi

„Gyűlölöm a rakott krumplit, amióta az óvodában belém erőltették!”

– Kérsz egy kis rakott krumplit? – kínálom a barátnőmet az aznapi főztömmel.
– Jaj, isten őrizzen! Gyűlölöm, amióta az óvodában belém erőltették!
– Mit csináltak?
– Hát, az egyik óvónő kifeszítette a számat, a másik meg próbálta betömni, mondván muszáj enni valamit, hogy nagyra nőjek.
– ???
– Utána meg kiöklendeztem az egészet. Azóta rá se bírok nézni.

Addig nem állsz fel az asztaltól, amíg mindent meg nem ettél! Ismerős, ugye?

A régi nevelés egyik alapvető kijelentése, sok más mellett. Ez a fajta erőltetés és erőszakosság pedig, mint látható pontosan azt szüli, amit sejteni lehet. Nemhogy nőni nem fog a gyerek, mivel nem eszi meg, amit rá akarnak erőltetni, meg is utálja egy életre. Ez bizony borzasztó hiba. Hibás elképzelés és romboló is.

Van az a generáció, például az enyém is, akik naponta többször megkapták, hol otthon, hol az óvodába, iskolában, egyél meg mindent! Addig ott maradsz, addig nem játszhatsz a többiekkel, sőt, délután sem kapsz uzsonnát.
Mert akkoriban úgy tartották helyesnek, ha mindent a felnőtt szab és mond meg, a gyereknek pedig nincs semmibe beleszólása semmibe, hisz’ ő „csak” egy gyerek.

És mivel nem volt, és senkit nem is érdekelt a gyerek esetleges véleménye, hát a ráerőltetett dolog borzalmas traumaként egy életre elkísérte őket. Szerintem sokaknak van ma már olyan emléke a gyerekkorából, ami miatt nem szeret, vagy egyenes utál, fél bizonyos dolgoktól.

Mert muszáj volt, mert ráerőltették, mert a felnőttek szerint úgy volt helyes és kész. Ennek pedig sokszor nemcsak egy megutált rakott krumpli lett az eredménye, hanem attól sokkal rosszabb. Gátlások, szorongások, félelmek, önbizalomhiány, trauma.

Ma már ez a fajta nevelési elv kezd változni. Ez nem jelenti azt, hogy a gyerek uralja a saját nevelését, de számít, hogy miről mit gondol. Számítanak az érzései, a véleménye, hogy mit szeretne. Hogy nem biztos, hogy mindig mit tudjuk jobban, mit akar, vagy mit nem akar.

Higgyük el neki, ha azt mondja, valami nem esik jól, nem szeretné. Ennek tükrében hozzunk döntéseket az ő életéről és leendő életéről.

Ha tetszett a bejegyzés, kérlek, oszd meg másokkal! Ha van kedved, gyere és kövess a Facebookon, ahol további képeket, érdekes, humoros videókat, történeteket találsz, és Instagramon is személyesebb tartalomért!

Itt hozzászólhatsz