Család

A gyerek olyan, mint a tükör

    Amit tesz, amit mond, ahogy mondja, ahogy dolgokra reagál a környezetében, mind-mind arról árulkodik, mit lát otthon, hogyan nevelik, hogyan viszonyulnak hozzá. Türelemmel, megértéssel, szeretettel vagy esetleg másképp. Sokat mondják, hogy most nem, majd később, sokszor hallja, hogy kösse le magát valamivel, sok olyan tartalmat talál, ami nem neki való.

    Sokan érzik úgy, hogy odahaza minden rendben, sok figyelem, még több törődés jut a gyerkőcnek, hiszen ő van a középpontban. Valószínűleg máshol szedi össze például a csúnya beszédet, természetesen az óvodában, az iskolában, a játszótéren. Otthon biztosan nem.

    Igaz, van az a kifejezés, van az az a szóhasználat, van az a viselkedés, van az a kor (kamasz), amikor valóban a más gyerek(ek) társasága fogékonyabban hat rájuk még a szülőkénél is, de nem határozza meg őket teljes egészében. Ráadásul sok olyan kifejezés hagyhatja el egy kisgyerek száját, amin érezni lehet, hogy nem korának megfelelő. Hallotta, hát mondja.

    Létezik az alaptermészet, mindannyian hozunk szüleinktől (mondják hetedíziglen) tulajdonságokat, nyugodtabb vagy pörgősebb természetet, talán az összeszedettség vagy szétszórtság is innen fakad, de, hogy hogyan bánunk másokkal, hogy empatikusak leszünk-e, figyelünk-e másokra, hogy hogyan állunk a környezetünkhöz, hogy adni is megtanulunk, nem csak kapni, nem csak elvárni, azért mi szülők is nagyban felelősek vagyunk.

    Hiszen mi adjuk az alapot, mi mutatjuk az értéket, mi határozzuk meg, mi tanítjuk, mi támogatjuk, mi adjuk a biztonságot és szeretjük nagyon, mert ez lesz az, ami végül meghatározza őt magát és a másokhoz fűződő kapcsolatait.

      Ha tetszett a bejegyzés, kérlek, oszd meg másokkal! Ha van kedved, gyere és kövess a Facebookon, ahol további képeket, érdekes, humoros videókat, történeteket találsz, és Instagramon is személyesebb tartalomért!

        Itt hozzászólhatsz