Sokszor téma a gyerekek közötti korkülönbség az anyukák között. Van, aki az egészen kis korkülönbségre „esküszik”, míg mások szerint legyen több év a gyerekek között.
Általában a három év az, ami a legtöbbször hangzik el, mint ideális, de szabad-e egyáltalán ilyet állítani? Három anyuka mesél most, akik különböző korú testvéreket nevelnek.
Ildikó (Boldi 1, Áron két és fél éves)
Kis korkülönbséggel születtek a fiaim. Így terveztük, de máshogy is alakulhatott volna. Hálásak vagyunk a sorsnak, hogy egyáltalán szülők lehettünk, hogy ez a csoda nekünk kétszer is megadatott. Én örülök a kis korkülönbségnek, noha sokan mondták, hogy nem fogom bírni. Egy baba önmagában is egy egész embert igényel, hát még mellette egy totyogó. Igaz, nehéz most, fel kellett kötnöm a gatyámat.
Vannak napok, amikor szívem szerint egy másik bolygón lennék inkább, amikor nem látok a fáradtságtól, ha pedig nyűgösek vagy betegek, akkor az amúgy is nehéz napok még sokkal nehezebbek.
Szoptatok és szaladgálok a totyogó után, éjjel gyakorlatilag nem alszom. Testvérféltékenység is van rendesen, Áron akkor akar a legjobban engem, amikor a kicsit pelenkázom, etetetem.
Nekem most ez az első öt év nehéz és nehéz lesz. Viszont mivel szinte egyidősek, egyszerre leszünk túl a nehezén. Minden majdnem együtt történik. Nem kell újra és újra „felszívnom” magam, mindig lendületben vagyok, nem esek ki. Nekünk ez az ideális, de nem állítom, hogy így a legkönnyebb is.
Éva (Brigi 1, Andi 15)
Két házasságból két gyerek. Andikát a nagylányomat még egészen fiatalon szültem, és most már tudom, mennyire más fiatal anyukának lenni, mint már kicsit „tulkorosnak”.
A nagylányom imádja a kicsit, sokszor vigyáz rá, segít nekem. Persze ő már tinédzser egészen máshol tart az élete, de ha már a nagy korülönbségről beszélünk, igen, ez ebben például nagyon jó! Szerencsések vagyunk, hogy így alakult.
Nagyon élvezem, hogy megint babázhatok, hogy újra kezdtem az egészet. Azt vettem észre magamon, hogy hiába második gyerek, sokkal óvatosabb vagyok, jobban tervezek, kevésbé rögtönözök. Amikor 25 éves voltam az elsővel, laza voltam, nem az alvásidővel, inkább a programokkal. Sokat és sokfelé mentünk, most többet vagyok otthon a kicsivel.
Ami nehéz, hogy a pici éppen elindult, szaladni kell, a nagy viszont most bontogatja a szárnyait. Ismerkedik, öltözködik, bulizik. Miatta azért aggódom, mert nincs már mindig a látóteremben. Sokszor izgulok, mikor ér haza, nem esett-e baja, kivel van éppen, biztos azzal van-e, jaj nem könnyű egy tinivel sem. Ennek az időszaknak ez a nehézsége.
Nem terveztem tudatosan, így alakult, de jól van így. Szerintem nincs ideális, csak aktuális.
Edina (Andris 2, Olgi 5)
Három év. Pontos és tudatos tervezés volt, és mellé irtó nagy szerencse, hogy sikerült. Annyira hálás vagyok. Igen, nekem ez az ideális. Azt szerettük volna, ha mire a kicsi érkezik, a nagy nem pelenkás, nem kell szoptatni, tud beszélni, és már nem totyogó.
Viszont még mindig kicsi, így viszonylag hamar összenőnek és tudnak együtt is játszani. Talán más a helyzet, ha fiú-fiú, lány-lány a felállás, és az is ki az idősebb.
Nálunk a lányom egy igazi kis tündér, aki imádja a kisöccsét, szereti pátyolgatni. Most még inkább anyukásat játszik vele, engem utánoz, hiszen ő még nagyon kicsi, de remélem, hamarosan együtt játszanak majd.
Talán egy 4 és egy 7 éves gyerkőc már jól eljátszik egymással. Legyen az társas, szerepjáték, bármi.
Én esküszöm a három év korkülönbségre, de azért ez nem ilyen egyszerű, szerintem mindenki tudja. Hiszen mi csupán tervezünk, de végül odafent döntenek mi lesz velünk.
Ha tetszett a bejegyzés, kérlek, oszd meg másokkal! Ha van kedved, gyere és kövess a Facebookon, ahol további képeket, érdekes, humoros videókat, történeteket találsz, és Instagramon is személyesebb tartalomért!
