Amikor először a karomba vehettelek, soha még csak hasonlót sem éreztem! Nem ismertelek igazán, mégis az enyém voltál és vagy, azóta is.
Addig sosem láthattalak, csak éreztelek a pocakomban. Simogattalak, beszéltem hozzád és milliószor képzeltem el az első találkozásunkat. Mégsem hasonlított semmihez.
Még meghittebb, még sokkal földöntúlibb volt, azt az érzést még csak hasonlítani se tudom semmi máshoz, amit azelőtt éreztem.
Amikor először a karomba vehettelek, nem nagyon találtam a szavakat, minden, ami Veled együtt érkezett az életembe olyan új volt, olyan ismeretlen, mégis ösztönösen tudtam, hogyan tartsalak, hogy védjelek, hogy nyugtassalak.
Amikor először a karomba vehettelek, az első pillanatok nem is voltak valóságosak. Ott voltam, és mégsem. Mintha kívülről szemléltem volna magam, mintha nem is én, mintha nem is mi volnánk, és mégis.
Amikor először a karomba vehettelek tudtam, hogy kilenc hónap is kevés volt, hogy erre a pillanatra felkészüljek.
Amikor először a karomba vehettelek, amikor először láttalak a valóságban, amikor először láttam a kis arcodat, amit azelőtt csak az ultrahangon, fel sem fogtam, mekkorát fordul most a világ.
Amikor először a karomba vehettelek, csak azt tudtam, hogy most már örökké szeretni foglak.
Ha tetszett a bejegyzés, kérlek, oszd meg másokkal! Ha van kedved, gyere és kövess a Facebookon, ahol további képeket, érdekes, humoros videókat, történeteket találsz, és Instagramon is személyesebb tartalomért!
