Érdekességek Ovi

Vegyes vagy nem vegyes óvodai csoport a jó?

Korábban, ha meghallottam a vegyes csoport kifejezést, inkább azt mondtam:  jaj, csak azt ne, csak oda ne menjen a gyerekem! Mi lesz ott vele a nagyok között, bántják, ellökik, terrorizálják, ő pedig nem tudja majd megvédeni magát, tele lesz félelemmel, kudarcélménnyel, ami pedig egyenes út ahhoz, hogy rövid úton az óvodát is megutálja. Ma azt mondanám, talán tévedtem vagy legalábbis a vegyes csoport nem is feltétlen rossz!

 

fotó: unsplash

A pedagógusok többsége ma is a hagyományos kis-, középső- és nagycsoportos modellt javasolja, mondván nemcsak a kicsiknek, de a nagyoknak is ez a jobb konstrukció, hiszen a hasonló korú gyerekeket könnyebb a korának megfelelően felkészíteni az iskolára. Ahol sok a hároméves, ott kevesebb idő jut a hat-hétévesekre.  A kicsikkel sokkal több a teendő, ráadásul egészen más jellegű, mint a nagyobbaknál. De a kicsiknek is kedvezőbb, hiszen sokkal több figyelem jut KIZÁRÓLAG rájuk. Ez az általános vélemény.

Nekünk nem volt választásunk, a mi körzetes óvodánk adott volt, ott pedig kis-középső – és nagycsoportot indítottak. Nekem ez megnyugtató volt, és összességében most, hogy már nagycsoportos a kislányom, még mindig úgy gondolom, hogy jó kis óvodai évek állnak mögötte.

Ettől függetlenül ma már nem ódzkodnék a vegyes csoporttól sem. Korábban féltettem volna, ha háromévesen nála jóval nagyobb és sokszor bizony durva fiúk közé kellett volna küldenem, de szembe jött velem egy írás dr. Vekerdy Tamástól, ami ha teljes egészében nem is győzött meg, azért sokat formált a véleményemen.

A vegyes csoport sokkal természetesebb közeg a gyerekek számára. Egy ilyen közegben a beszoktatás is sokkal könnyebben megy.  Mivel a gyerekek jó része már ismeri a szokásokat, a pedagógusokat, a játékokat, hiszen már korábban beszokott, nem lesz annyi síró kisgyerek.  Az, hogy kevesebb a szorongó gyermek, jó hatással van a többiekre, az egészen kicsikre is. Ha a nagyobbak  nem félnek, sőt  játszanak és egészen magabiztosak, akkor lehet, hogy az óvoda mégis jó hely…

Egy másik fontos dolog :  a minta. A gyerekek ebben a korban még követik, utánozzák egymást. A kicsik a nagyokat. Ebből pedig sokat tanulnak. A kisebbek az alig 1-2 évvel idősebb gyerektől jobban el is fogadják a mintát, mint például az óvónőtől. A nagyok általában segítik a kicsiket, akár az öltözködésben, így könnyebb, gyorsabb lehet az udvarra való kijutás.

Amitől pedig sokan tartanak, hogy a vegyes csoportból érkező gyerekek majd kevésbé lesznek érettek az iskolára, megintcsak nem igaz. Akik ugyanis éveket töltenek vegyes életkorú csoportban, szociálisan sokkal érettebbek lesznek, mire iskolába mennek.

Ahogy korábban írtam, ha nem is győzött meg egészen a Tanár úr, mégis sokat formált a korábbi véleményemen, ami a vegyes csoportok létjogosultságát illeti. Az érzelmi biztonságot én az életkor szerinti csoportokban is adottnak érzem. A dadus és óvónők személye ott sem változik, általában ugyanazok a pedagógusok kísérik végig a gyerekeket három-négy éven át.

Mivel ma még nincs igazán átmenet az óvoda és iskola között, a gyerekek az óvodában kapják meg az iskolára való „felkészítő” foglakozásokat, ami nagycsoportban mindenképpen fontos. A kicsik szempontjából tehát mindenképpen érzem a vegyes csoport pozitív hatását, az iskola felé közeledve a nagyobbak szemszögéből nézve azonban még mindig nem vagyok egészen meggyőzve…

© ANYA-JAJJ

Ha tetszett a bejegyzés, kérlek, oszd meg másokkal! Ha van kedved, gyere és kövess a Facebookon, ahol további képeket, érdekes, humoros videókat, történeteket találsz, és Instagramon is személyesebb tartalomért!

Itt hozzászólhatsz