Nem, nem, nem és nem. Kizárt. Soha többé! Nem létezik, hogy én valaha az életben még egyszer erre a ‘tevékenységre’ vetemedjem.
Nem tudom más, hogy van vele, és főleg, hogy, hogyan születnek a második, harmadik, és sokadik gyerekek, de számomra néhány héttel a szülés után elképzelhetetlen, hogy férjurammal újra a lepedőt gyűrjem. Az orvosom azt mondta, hat hetet mindenképpen várni kell, mielőtt fejest ugrunk az ágyba, azután úgyis érzem majd, mi a jó nekem. Mikor van itt az ideje. Most azt gondolom, soha. Egyelőre az orvos szavait alibiként használom az uram felé. Nem mintha siettetni akarna, de nyilvánvaló, hogy egy egészséges férfi-nő kapcsolatban a szexnek is előbb-utóbb újra el jön (el kell, hogy jöjjön)az ideje. Ez így normális. Állítólag. De, mondja ezt valaki egy frissen szült nőnek, aki még egy gumipárnán, vagy matracon sem képes öt percnél tovább ücsörögni. És akkor a sima székről (főleg, ha fából van) nem is beszéltem. Ha pedig feláll az ember, akkor akár egy gésa is megirigyelhetné a vadi új járási szokásait. Mindenki, felpattan, ha megjelenek, mondván a kismama azonnal üljön le. Nem értik, miért ácsorgok állandóan. Én meg menekülök mindenfajta ülőalkalmatosság közeléből is. Az ágyra maximum fél fenékkel helyezkedem, de leginkább úgy sem. Na, először talán az újra normális ülés és járás technikáját kellene elsajátítani, a szex nálam valahol a lista legvégén foglal helyet. Lássuk be, nem ezen jár ilyenkor az eszünk. Mégis téma és fontos téma, szerintem. Persze, ha idővel minden rendeződik, akkor sem lehet egyszerű megszervezni a dolgot. Nem úgy van az, mint annak előtte, hogy ha megjön a kedvünk, bárhol, bármikor hancúrozunk egy kicsit a lakásban. A gyerekek mindenhol ott vannak, vagy ha éppen nincsenek pillanatokon belül ott lesznek. Ha már alszanak, akkor sem biztos, hogy egyszerű. Az ajtót egészen biztos, hogy valakinek lesnie kell. Folyamatosan. Akkor viszont hogy engedi el magát? Úgy érzem, az egész egy valóságos hadművelet. Eltervezzük és végrehajtjuk a feladatot. Lehetőleg néma csöndben. Hogy halljuk, ha mocorog az ágy odaát. És olyankor jön az, hogy: – Szerinted, jön valamelyik? Nem, én nem hallottam semmit. – De én igen. Tuti, hogy jön az egyik. Lehet, hogy mindkettő. – Nem, nem, gyere folytassuk. Hát, így lazuljon el az ember. És a gondos előkészületek ellenére, még mindig beüthet a krach. A barátnőméknél megtörtént. Ott állt a gyerkőc az ajtóban. Szegény, – mármint a barátnőm – hirtelen azt sem tudta, melyik érzésének, adjon teret? Az örömnek, a kétségbeesésnek, vagy maradjon higgadt? Ebben a helyzetben??? Ők abban maradtak, hogy anyáék tornáztak egy kicsit. A négyéves kisfiuk egyelőre el is fogadta ezt, de egy idősebb már nem biztos, hogy beveszi a mesét. A részletekbe nem mentek bele. A kérdés viszont még mindig az: Hogy lazuljon így el az ember???
Ha tetszett a bejegyzés, kérlek, oszd meg másokkal! Ha van kedved, gyere és kövess a Facebookon, ahol további képeket, érdekes, humoros videókat, történeteket találsz, és Instagramon is személyesebb tartalomért!
