Egyéb kategória

Kaotikus családi szombat reggel…

Nem tudom, mitől vezérleve, de szombat reggelente nekem valahogy mindig ruhamosási kényszerem van. Szinte mámorosan vetem bele magam a szennyeskosárba és tömöm tele a mosógépet ruhákkal.

pixabay

Persze perceken belül megjelenik a kicsi lányom is, aki egyből kitúrja a kedvenc ruháit, amit már betettem, különös tekintettel a legfoltosabbra, mondván ez neki most azonnal kell, mert aznap csak ebben tudja elképzelni magát. Megbeszéljük, hogy sokkal szebb lesz, ha kimosom, de hajthatatlan, meggyőzhetetlen. Elszalad a zsákmánnyal, én meg utána. Ebből persze csoda jó móka kerekedik, aminek a végén azért mégiscsak a mosógépben és nem a kisasszonyom landol az ominózus ruha.

pixabay

Elindítom a mosást. Azt, hogy az egyik műanyag hercegnő végül hogyan került a gépbe, örök rejtély marad, de szerencsére nagyobb kár nem esett sem a mosógépben, sem a hercegnőben. Így a kicsi lányom lelke is nyugodt maradt, főleg, hogy igyekeztem eltusolni a történteket.

A mosás tehát elindult hercegnőstül, ruhástul, én pedig irányba venném a konyhát, hogy gyorsan felhörpintsem az aznapi kávéadagomat. Erre szombat-vasárnap lényegesen több idő jut a hétköznap reggeli 5 másodpercnél. Legalább tíz perc. A nappaliba lépve, megdöbbenve konstatálom, hogy az inkább emlékeztet már egy jól felszerelt játszóházra, mint eredeti funkciójára. Arra, hogy ez a szoba valamikor nappali is szokott lenni, csak a könyvespolc meg a komód emlékeztet.

Meg is kérem a cseppet sem lelkes gyereksereget, hogy ugyan pakoljanak már kicsit össze, mert egyrészt nincs szükség minden játékra minden pillanatban, másrészt nem tudok kimenni a konyhába. Erre a kicsi lányom közli, hogy végülis én ki tudok menni a konyhába, ha mindent átugrálok, csak a kirakósánál vigyázzak, mert azt nem szeretné elölről kezdeni, ha én mégis belebotlanék.

A nagyobb gyorsan felméri a tárlatot és közli, hogy ugyan két játék is az övé, de azokat nem ő, hanem a húgi vitte oda, legyen az ő dolga elpakolni is. Vágyom arra a kávéra, így nem vagyok következetes, pedig annak kéne lennem. Átugrálok.

pixabay

Észrevettem magamon, hogy egy jó bögre kávé után határozottan következetesebb leszek, és a játékba is képes vagyok bekapcsolódni. Ez a kicsi lány esetében mostanában a „munkázós” játékot jelenti, vagyis hogy ő elmegy a „dolgozóba”, ott van egy darabig, majd hazajön. Ha nem jön, akkor meg kell keresnem.  Kiderül, hogy mégsem munkázik, hanem alszik, (nem tudom, kitől látta, hogy a munkázás ezt jelenti) és csak alvás után fog munkázni, majd hazajönni.

A kicsi fiam közben bunkert épít a hálóban, természetesen sísapkában és síszemüvegben, mert egyfelől az idén síelni tanult, másfelől ez remek katonai szett is egyben. Hiába, a gyermeki fantázia határtalan, nekik pedig bőven van muníciójuk ezen a téren, azt hiszem.

A reggeli kérdése már nem olyan egyszerű. A „ki mit enne” kérdésre ugyanis vagy semmilyen, vagy csak alig hallhatóan érkezik valami válasz. Az is, úgy sejtem, inkább valamilyen édességre utal, mint olyan ételre, amit én hallanék szívesen.

Azért a virsliben, bundás kenyérben végül mindig megegyezünk.

Mindeközben a mosás is a végére ér, számomra világossá válik, hogy ott volt az egyik hercegnő is, nyilván a kisasszony valamikor becsempészte. Gyorsan eldugom, és megyek teregetni. Szeretek teregetni, akármilyen furcsa is. Észrevettem, hogy remekül tudok relaxálni közben, és ha úgy alakul, valamelyik kis csemetém is besegít.

Ha minden jól ment, előző nap már bevásároltam az ebédhez, ha nem, akkor az én drága és jó uram azt mondja, semmi gond, szívem, elugrunk a sarki étterembe, és megünnepeljük, hogy megint hétvége van! Úgy legyen!

 

Ha tetszett a bejegyzés, kérlek, oszd meg másokkal! Ha van kedved, gyere és kövess a Facebookon, ahol további képeket, érdekes, humoros videókat, történeteket találsz, és Instagramon is személyesebb tartalomért!

Itt hozzászólhatsz