Az igen kiadós szoptatások mellett, nemrég elkezdődött a hozzátáplálás is. Ez azzal jár – sajnos – hogy én hízom a kicsi pedig fogy. Én hízom, mert amellett, hogy mindent előkóstolok, mindent meg is eszek. Persze nem a gyerek elől, hanem a szoptatásra hivatkozva, – amihez ugye kalória kell, – ESZEM. Csupa nagybetűvel, mert az adagok is akkorák.
A doktornő viszont a múltkori mérés után (a baba mérése után) megkérdezte, hogy:„Anyuka, mégis mit eszik ez a gyerek?” Kicsit pironkodva mondtam, hogy egyelőre almát és krumplit. „És mégis mennyit?” – érkezett a következő kérés, mire én: Hát néhány kanállal, ahogy a nagykönyvben írják. (Azt nem is mertem mondani, hogy egyelőre mokkással.) No, akkor nagykönyv ide, krumpli és alma oda, megkaptam, hogy ő már nagy baba (öreg csecsemő) és sokkal több mindent ehetne, például akár főzeléket habarással. Lesütött szemmel indultam a közértbe…
Első gyerekes anyukaként mindentől óvtam a szemem fényét, dehogy mertem én ‘rendes’ étellel etetni. Azt hittem hónapokig kell egyes ízeket bevezetni, nemhogy csirkét és habart főzeléket adni neki. Emellett az én drága jó anyukámtól is százszor megkaptam, a tudniillik ‘tiilyenkormármindentettetek’ című egyfelvonásost. Én persze azzal hárítottam, hogy azóta változott a trend, és X gyümölcsről kiderült, hogy allergizál, Y-ról, hogy puffaszt, Z – ről, hogy hashajtó, W pedig hasfogó.
Anyukám – aki egyébként kevésbé fogékony a legújabb trendekre – hamar a tettek mezejére lépett, és miután előkészítette a fényképezőgépet, felhelyezte az ünnepi partedlit, sztároknak kijáró vakuvillanások közepette bevezette a kicsi fiam életébe a harmadik ízt. Mondanom sem kell, a gyerek imádta. Szinte szégyelltem magam, hogy korábban ennyire bátortalan voltam. A hozzátáplálás most már mondhatom egészen jól alakul, a mokkáskanalat is felváltotta a teás méretű.
A fő problémát most már inkább az új ízek bevezetésével járó állandó székrekedés okozza. Megmondom őszintén számomra a legnagyobb örömforrás mostanában egy amolyan istenesen telerakott pelenka. Az élmény vetekszik egy kiadós arcmasszázzsal a kozmetikában.
Ha tetszett a bejegyzés, kérlek, oszd meg másokkal! Ha van kedved, gyere és kövess a Facebookon, ahol további képeket, érdekes, humoros videókat, történeteket találsz, és Instagramon is személyesebb tartalomért!