Otthon a babával Rólunk szól

Elhittem az Anyaságról, hogy minden rózsaszín

Meseszép kép, anya karján a gyermekével, aki békésen alszik. Anya is tökéletesen néz ki, mosolygós és kisimult. Ezen a képen nyoma sincs a fáradtságnak, az anyatejért való küzdelemnek, a fájdalomnak a testében, a magánynak, az elesettségnek, az idővel való folytonos versenyfutásnak, az anyaságában való bizonytalanságnak. Ez az Anya – legalábbis abban a percben, amikor fotózzák – tökéletes. Az élete kerek egész, hiszen mindene megvan.

 

Én elhittem, hogy ilyen szép lesz, de annál még sokkal szebb lett! De nem így néz ki!

 

Nem úgy, mint a képeken, nem úgy, mint egy filmben, csak úgy, mint az életben. Amit éppen élek, amit megélek.

Nem lehet előre felkészülni. Aki azt mondja, neki sikerült, szerintem nem őszinte. Nincs, ami visszaadja, nincs, ami megmutatja, nincs annyiféle érzés, ami tükrözi, azt, amit egyetlen szóval „csak” Anyaságnak hívunk.

Van, aki segít, mert már van tapasztalata, van mit olvasni, van mit nézni róla, de azok nem mi vagyunk, nem a mi életünk, csak segíthet, ha tud. De nem mindig. Sokszor ezek is mind csak összezavarnak, vagy bántanak. Vagy megbántanak. Mert a mi utunk, nem ugyanaz, lehet hasonló, olyasmi, körülbelüli, de nem mi vagyunk. Sokan mégis azt akarják, hogy pontosan azt az utat járjuk be, amit ők is bejártak, mert az működik. Akkor, ott, lehet, de „csak” utat mutatni. Éppen annyit, hogy elinduljunk…

Ma azt mondanám, nem a képek a lényeg, a lényeg, sokkal inkább az, hogy egyben maradj, hogy higgy az ösztöneidben, mert én hiszem, hogy nem csalnak meg, és hallgass a szívedre, mert biztosan jó irányt mutat. Boldognak lenni Anyaként, mást jelent, mint, amit korábban gondoltál róla, mélyebb, erősebb, még sokkal szebb, de leszel lent is, lesz, hogy megkérdezed magadtól: mégis mi a baj Veled? Nincs baj, Anya lettél, elindultál egy úton, ami már végig kísér egy életen át…

 

Ha tetszett a bejegyzés, kérlek, oszd meg másokkal! Ha van kedved, gyere és kövess a Facebookon, ahol további képeket, érdekes, humoros videókat, történeteket találsz, és Instagramon is személyesebb tartalomért!

Itt hozzászólhatsz